25. A „Reggeli éneklések” és ............................... Kálmáncsehi Sánta Márton

Irodalomtörténeti Közlemények 1977. 215–228 A XVI. századi magyar énekeskönyvek sorában mostanáig talán a legmakacsabbul problematikusnak az a közlés bizonyult, amelyet Újfalvi Imre nevezetes bibliográfiai áttekintésében 1602-ben adott: „Kálmáncsehi Márton mester (ítélem, hogy ezt hívják vulgo Sánta Mártonnak) a keresztyéni gyülekezetekben való reggeli énekléseket, mellyeket primának hívnak, magyarra fordította a psalmusokkal egyetemben. Vannak ebben himnuszok, antifónák, psalmusok, responsoriumok, versiculi, praecationes seu collectae & benedicamus in octavo.”[1] Azóta sem látta senki ezt a munkát, és Kálmáncsehi irodalmi tevékenységének egyetlen sora sem vált eddig ismertté.[2] Újfalvi közlését, mint hely és év nélküli XVI. századi nyomtatványt, átvette Szabó Károly,[3] míg a szerző személye körüli bizonytalanság alapján Rómer Flóris katolikus jellegű énekgyűjteményre gondolt, és szerzőjének Kálmáncsehi Márton váradi kanonokot tartotta.[4] Papp Gusztáv azonban meggyőzően mutatta ki, hogy Újfalvi feltételes közlése helyes volt: a szerző már a harmincas évektől protestáns álláspontot képviselő Kálmáncsehi Sánta Márton, egykori gyulafehérvári kanonok volt.[5] Ettől kezdve általában elfogadták ennek a korai protestáns kiadványnak egykori létezését [6] Nagy volt tehát mind az örömöm, mind a meglepetésem, amikor a stuttgarti Württembergische Landesbibliothek egyik kötetében Huszár Gál nevezetes és ugyancsak 1602 óta hiába keresett 1560. évi énekeskönyve[7] függelékeként, ahhoz hozzányomtatva előkerült ez a másik, Kálmáncsehi-féle munka is.[8] A nyolcadrét alakú nyomtatvány 40 levél terjedelmű és végén az 1561. évszámot viseli. Ezek alapján bizonyos, hogy a kiadvány már Huszár debreceni tevékenysége során készült el. A külön címlap nélkül kezdődő mű élén a következő szöveg áll címként: „A keresztyéni gyülekezetben való reggeli éneklések, mellyeket primáknak hívnak, a Kálmáncsehi Márton mestertől magyarra fordíttatott psalmusokkal egyetemben.” Ezt azután nyomban követi is e címben megjelölt, protestáns, reggeli, istentiszteleti liturgia, amely hét részében igazodik a hét napjaihoz, bár ez a szövegben nem olvasható. Mindegyik rész szerkezete lényegében azonos: „hymnus” (H), „antiphona” (A), két „psalmus” (P) (az utolsó két részben csak egy-egy), „responsorium” (R), „versiculus” (V) (e két utóbbi az utolsó három részben elmaradt), két prózában irt „imádság” (I), végül pedig „benedicamus” (B) (ez az utolsó két részből hiányzik). Az egésznek a végén, mintegy toldásként még két himnusz (H) és egy ének (É) áll. A kötet részletes tartalma a következő:[9] [Vasárnap:] [1.] a1a–a1b Immárom a nap feljövén (H) ♪ – [2.] a1b–a2a: Téged egynek állatban (A) ♪ – [3.] a2a–a3a: Uram a te hangodban ne fedj meg engemet (P) – [4.] a3a–a3b: Míglen felejtesz el engemet Uram (P) – [5.] a4a: Jézus Krisztus, élő Istennek szent fia (R) ♪ – [6.] a4b: Támadj fel Úr Jézus Krisztus (V) – [7.] a4b–a5a: Mindenható és irgalmas Úristen, ki a te mihozzánk való szerelmednek (I) – [8.] a5a–a5b–asb: Örök mindenható Úristen, kitől vannak (I) – [9.] a5b: Örüljünk mi áldottak (B). [Hétfő:] [10.] a5b–a6a: Immár mostan ó Szentlélek (H) ♪ – (11.] a6a–a6b: Dicséret legyen teneked Szentháromság (A) ♪ – [12.] a6b–a7b: Állj bosszút érettem Uram (P) – [13.] a7b–a8a: Úristen, a te nevedért segíts meg engem (P) – [14.] a8a–a8b: Gyógyíts meg minket Úristen (R) ♪ – [15.] a8b: Mi segítségünk vagy te Urísten (V) – [16.] a8b–b1a: Örök, mindenható és irgalmas Úristen (I) – [17.] b1a–b2a: Örök: mindenható Úristen, ki nekünk azt hagyád (I) – [18.] b2a–b2b: Igazságszerető Atya (B) ♪. [Kedd:] [19.] b2b–b3a: Igaz bíró, nagy Úristen (H) ♪ – [20.] b3b:Dicséret és örök dicsőség legyen (A) ♪ – [21.] b4a–b4b: Könyörüljön mirajtunk az Úristen (P) – [22.] b4b–b6b: Áldjad én lelkem az Úristent (P) – [23.] b6b–b7a: Áldjuk mindnyájan az Úristent (R) ♪ – [24.] b7a: Könyörülj Úristen mirajtunk (V) – [25.] b7a–b7b: Kegyelmes, mindenható Úristen, ki nagy édes szóval (I) – [26.] b7b–b8a: Örök, mindenható Úristen, mi urunk Jézus Krisztusnak dicsőséges szent atyja, ki ebben mutatod (I) (27.] b8a–b8b: Felmagasztaljuk a felséges, mindenható Úristent (B) ♪. [Szerda:] [28.] c1a–c1b: Állatoknak megtartója (H) ♪ – [29.] c1b: Nagy, dicséretes dicsőséget énekeljünk (A) ♪ – [30.] c2a–c3a: Énekeljetek az Úrnak új éneket (P) – [31.] c3a–c3b: Dicsérjétek Istennek szolgái uratokat (P) – [32.] c3b–c4b: Ó boldog Szentháromság (R) ♪ – [33.] c4b: Minden titkos bűneinkből (V) – [34.] c4b–c5a: Kegyes és kegyelmes, mindenható Úristen (I) – [35.] c5a–c6a: Úristen, mi mennyei, szerelmes szent atyánk, könyörgünk (I) – [36.] c6a–c6b: Áldjuk és felmagasztaljuk (B) ♪. [Csütörtök:] [37.] c6bc7a: Látod Isten szíveinket (H) – [38.],c7b: Könyörülj rajtunk nagy Úristen (A) ♪ – [39.] c7b–c8b: Dicsérjed én lelkem az Úristent (P) – [40.] c8b–d1b: Dicsérjétek az Urat, mert őneki énekelnünk igen jó (P) – [41.] d1d–d2b: Kegyelmes, mindenható Úristen, hálákat adunk te szent felségednek (I) – [42.] d2b–d3a: Örök, mindenható Úristen, mi Urunk Jézus Krisztusnak dicsőséges szent Atyja, ki hozzánk való akaratodat (I) – [43.] d3a–d3b: Jézus Krisztus, kit az Atya váltságunkra elereszte (B). [Péntek:] [44.) d3b–d4b: Ó felséges, áldott király (H) – [45.] d4b–d5a: Áldj meg minket Atya Úristen (A) ♪ – [4G.) d5a–d7a: Örüljetek igazak az Úristenben (P) – [47.] d7a–d7b: Mindenható és irgalmas Úristen, ki az eget és a földet (I) – [48.) d7b–d8b: Úristen, mi mennyei, szerelmes, szent Atyánk, a te irgalmasságod (I). [Szombat:] [49.] d8b–e1b: Ó mennyei mi szent Atyánk (H) – [50.] e1b: Ha te meg nem tartasz Uram (A) ♪ – [51.] e2a–a3b: Áldom az Úristent minden időben (P) – [52.) e3b–e4b: Hálákat adunk tenéked mindenható Úristen (I) – [53.] e4b–e5b: Kegyelmes, mindenható Úristen, hálákat adunk te felségednek (I). [Függelék:] [54.] e5b–e6b: Jövel Szentlélek Úristen, ki Atyával vagy egy Isten (H) [55.] e6b–e7b: Urnak végvacsorája (H) – [56.] e8a–e8b: Szegedi Kis István: Ó mint keseregnek most a keresztyének (É). Valamennyi antifónához és responsoriumhoz, valamint a himnuszok és benedicamusok egy részéhez, összesen 18 esetben és 78 sornyi terjedelemben, nyomtatott kotta is járul. A hét napjaira szóló szertartási szövegek beosztása, valamint a hozzájuk fűzött egyetlen utasítás hangsúlyozottan oldja a középkori egyházra jellemző formális feszességet. A hét napjait a kiadvány külön nem jelöli meg, azok szövegét csak egy körzetekből kialakított sorral választja el egymástól. Míg az első négy napnál még mind a kilenc részlet megtalálható[10] az ötödik napnál az elhagyott responsorium és versiculus helyén – a különben végig magyar nyelvű kiadványban – a következő nyilván csak a lelkész számára szóló, latin nyelvű utasítás olvasható: „Responsorium petatur ex superioribus quod libuerit cum suo versiculo.” Ez a kötetlenség azután a két utolsó napra szánt szövegrészeknél nem csak a responsorium és versiculus ismételt elhagyásában, hanem egy-egy zsoltár és benedicamus mellőzésében is megnyilvánul. Hogy a kiadvány utolsó három levele ne maradjon üresen, a legvégére még két himnusz és egy ének került, de ezeknek nincs semmi funkcionális kapcsolatuk az előzőekkel. Nyomtatott, magyar nyelvű, protestáns graduál, vagyis a templomi szolgálatok kottával ellátott istentiszteleti vezérkönyve,[11] mindössze kettő ismeretes: az evangélikus Huszár Gál komjáti kiadványának első kötete 1574-ből[12] és a Gyulafehérvárott jóval később, 1636-ban készült református „Öreg graduál”.[13] „ E kettő közül – már csak a korban közelebbi elhelyezkedése miatt is – nyilván Huszár könyvében vélték felfedezni a szakemberek az ismeretlen Kálmáncsehi-féle munka nyomait. Így tett Dézsi Lajos,[14] Csomasz Tóth Kálmán,[15] Varjas Béla[16] és Czeglédy Sándor.[17] Schulek Tibor azután a kérdéssel behatóbban foglalkozva mind a középkori egyház gyakorlata, mind Huszár említett kiadványa felől igyekezett Kálmáncsehi munkáját – példány ismerete nélkül – megközelíteni.[18] Ennek során ezeket írta: „Több jel mutat, hogy Huszár Gál »szent-egyházi szolgálatban való reggeli rendtartása«, vagyis a Graduáljának első 69 levele, sőt talán az első 78 levele, Kálmáncsehi Prima könyvének esetleg bővített utánnyomása.”[19] Az ugyancsak Huszár által megjelentetett és most előkerült szöveg alapján az összevetés elvégezhető volt. Ennek eredményeként megállapítható, hogy a „Reggeli éneklések” 56 szövegrésze közül nem kevesebb, mint 39 valóban szerepel Huszár 1574. évi kiadásában, ráadásul többségükben a Schulek által helyesen kikövetkeztetett módon az első 78 levélen. A viszontlátható, ill. nem található darabok megoszlása és sorrendje azonban meglehetősen összetett, így külön értékelést igényel. Az első, ami szembeötlik az, hogy a 12 zsoltár közül egyetlen egynek a szövege sem tűnik fel a komjáti kiadásban. Erre azonban világos magyarázatot lehet olvasni magától Huszártól az 1574. évben készült kiadványa első kötetének végén:[20] „E könyvben való psalmusokról és egyéb dicséretekről. Miért hogy a psalmusok a diákul való régi translatioban sok helyen igen különböznek a zsidó Bibliában való értelemtől, ez okáért a mi fordításunkban nem a régi textust követtük. Azért akinek nem mindjárton tetszik, ne siessen addig ítélni (coecus de colore), hanem olvassa meg először a zsidó textust, s ámbátor kárhoztasson azután bennünket. A himnuszokat pedig, antifónákat és egyéb lelki énekeket abbahagytuk, amiben találtuk. Mindezekkel nem ártani, hanem inkább szolgálni akartunk a Krisztus híveinek. Csináljon jobbat, akitől lehet, hogy ne menjen üres kézzel az ítéletre jövő Krisztusnak eleibe.” Tehát Huszár a zsoltárfordításokat tudatosan lecserélte, míg a többi „lelki énekeket”, vagyis a himnuszokat, antifónákat stb. úgy hagyta, ahogy találta. Kálmáncsehi neve sehol sem szerepel az 1574. évi kötetben. Már Dézsi Lajos felhívta a figyelmet Huszár fenti soraira a zsoltárokból. Ugyanakkor feltűnőnek tartotta, hogy nem írt Kálmáncsehiről, aki pedig ugyancsak graduált szerkesztett.[21] Észrevételét magáévá tette Horváth János is.[22] Csomasz Tóth Kálmán azt tartotta különösnek, hogy Huszár az 1574. évi kötete előszavában nem említette saját korábbi, 1560. évi énekeskönyvét.[23] A fenti kérdéseket Czeglédy Sándor a két mű – Huszár Gál első énekeskönyve és a Kálmáncsehi-féle kötet – ismerete nélkül is meggyőzően megválaszolta.[24] Huszár fentebb kifogásolt hallgatását egyrészt annak a kornak a szerzői és szerkesztői tevékenységéről vallott és a maitól merőben eltérő felfogásával, másrészt az evangélikusok és reformátusok közötti kapcsolat egyre fokozódó rosszabbodásával magyarázta. Huszárnak 1574-ben a Kisalföldön aligha volt érdeke emlékeztetnie lutheránus pártfogóit a másfél évtizeddel korábban Meliusnak ajánlott könyvére, amely azután olyan jelentősen hozzájárult a debreceni típusú református énekeskönyvek kialakulásához. Czeglédy gondolatmenetét most az egyetlen nyomtatvány keretében előkerült két mű – vagyis Huszár énekeskönyve és a „Reggeli éneklések” – ismeretében tovább is lehet vinni. Ha Huszár nem tartotta sem szükségesnek, sem nem hasznosnak saját korábbi énekeskönyvére hivatkozni, csak azért, mert ez korábban Meliushoz fűződő jó kapcsolatáról tanúskodott, úgy mennyivel inkább jogos volt hallgatnia evangélikus támogatói és hívei előtt Kálmáncsehi Sánta Mártonról, aki Szegedi Kis István és Melius Péter mellett a kálvini tanok legfőbb előharcosának számított az Alföldön. Ráadásul módszereiben és álláspontjában még sokkal radikálisabb is volt társainál. Így nevének emlegetése a luteranizmus hívei számára aligha tűnhetett kívánatosnak. De nem csupán ez a számító megfontolás lehetett Huszár hallgatásának indítéka. Ő maga is szembefordulhatott a számára ekkoriban nyilván ugyancsak nem vonzóan szélsőséges Kálmáncsehi írásaival. Ezzel is magyarázható, hogy a zsoltárfordításokat – név említése nélkül – kihagyta. A most már kézben levő „Reggeli éneklések” szövege alapján azonban megállapítható, hogy Huszár a zsoltárokon kívüli „lelki énekek”-et sorra ebből a saját korábbi kiadványából merítette. De miért éppen a zsoltárokat hagyta ki? A nyomtatvány címsoraiból („A keresztyéni gyülekezetekben való reggeli éneklések, mellyeket prímáknak hívnak, a Kálmáncsehi Márton mestertől magyarra fordíttatott psalmusokkal egyetemben”) ennek oka könnyen megállapítható: csak a zsoltárok fordítása volt Kálmáncsehi munkája, a többi szövegrészről ezt nem állítja a cím! Újfalvi fentebb közölt ismertetésének megfogalmazása ettől eltérő („…reggeli énekléseket, mellyeket prímának hívnak, magyarra fordította a psalmusokkal egyetemben…”), amiből úgy tűnik, hogy a kiadvány teljes szövegének fordítása Kálmáncsehitől származik. Czeglédy vetette fel annak lehetőségét, hogy a „Reggeli éneklések” egyes szövegrészeinek fordításában Szegedi Lajosnak is juthatott szerep.[25] A debreceni református nagykönyvtárnak 1619-re elkészült Spáczay-graduáljában levő „Antiphonae Ludovicanae” részében levő szövegeknek a most előkerült nyomtatványban található antifónákkal való összevetése után azonban ezt a feltételezést el kell ejteni. Visszatérve a „Reggeli éneklések” szövegének összevetésére az 1574. évi graduáléval, megállapítható tehát, hogy Kálmáncsehi 12 zsoltárfordítását Huszár tudatosan kihagyta. Ezzel az 56 szövegrész közül még 44 marad: kilenc himnusz (hét a hét napjaira és kettő a függelékben), hét antifóna, négy responsorium, négy versiculus, öt benedicamus, 14 imádság és egy ének (a függelékben). Ezek közül 39 (nyolc himnusz, hat antifóna, mind a négy responsorium, mind a négy versiculus, négy benedicamus, 12 imádság és az egy ének) szerepel az 1574. évi kötetben, így abból csak mindössze öt szövegrész (egy himnusz [44.], egy antifóna [45.], egy benedicamus [27.] és két imádság [26. és 52.]) hiányzik. A komjáti kiadásban fellelhető 39 szövegrész nem pontosan a „Reggeli éneklések”-ben elfoglalt helyén található. Az 1574. évi kiadás „A szentegyházi szolgálatban való reggeli rendtartásról” szóló résszel kezdődik. Ennek általános, bevezető szövegei végén,[26] „Vedd eszedbe” kezdettel figyelmeztetés olvasható a kötet felhasználóihoz, hogy ne értelmezzék feszesen a szertartást, ill. az azok szövegéhez fűzött utasítást. Ez a fentiekben már említett tudatos lazítás azért is szükségesnek látszott, mert Huszár Gál e későbbi négy graduáljában viszonylag sűrűn és magyarul adott eligazítást a szertartások elvégzésének részleteire. Az ilyen jellegű megjegyzések – az egyetlen és a kihagyást pótló latin figyelmeztetésen kívül – a „reggeli éneklések”-ből teljességgel hiányzanak. Az 1574. évi kiadás az „Úrnapján, azaz vasárnapon való reggeli dicséretek”-kel, azaz a primával, vagyis a „reggeli éneklés”-sel folytatódik.[27] A himnusz, az antifóna, a responsorium, a versiculus és a benedicamus, azaz öt rész itt pontosan megegyezik a „Reggeli éneklések” megfelelő szövegével. [28] A zsoltároknál történt változtatásról a fentiekben már szó volt, így innen már csak a két imádság hiányzik. Ezek közül csak egy található, ráadásul ezt a korábbi kiadás a szerdai napnál közölte. [29] A „Hétfőre való reggeli dicséretek”-nél a himnusz, az antifóna, a responsorium és a versiculus azonos, [30] de az itteni ima és a benedicamus a korábbi kiadásban a csütörtöki napnál szerepel. [31] A „Keddre való reggeli dicséretek”-nél a hétfőivel azonos négy rész ismétlődik,[32] míg az imádság a „Reggeli éneklések” csütörtöki, [33] a benedicamus pedig annak hétfői részében található.[34] A „Szerdára való reggeli dicséretek” hat része[35] az 1561-ben befejezett kiadásban szerdánál szerepel. A „Csütörtökre való reggeli dicséretek” himnusza és antifónája[36] egyezik Huszár régebbi kiadványában található megfelelő szövegrésszel, de ezeken kívül csak a benedicamus található még ott meg, de a pénteki részben. [37] Hasonló a helyzet a „Péntekre való reggeli dicséretek”-nél, ahol ugyancsak a himnusz és az antifóna egyezik, [38] míg az egyik ima a másik kiadásban hétfőnél található.[39] A „Szombatra való reggeli dicséretek”-nél egyedül a benedicamus azonos. [40] A 39 ismétlődő részből tehát 31 az 1574. évi kiadás 61. levelén befejeződő reggel istentiszteleti szertartások szövegében megtalálható, de csak 24 pontosan az eredeti helyén. Ez is a liturgikus szöveg rugalmas kezelését bizonyítja Huszár kezében. Nyolc további szövegrész közül négy imádság a 73-76. levélben olvasható kilenc, különböző alkalmakra szóló imádság közepén helyezkedik el a következő címekkel: „Békességért való imádság. – Az igaz hitben és isteni félelmekben való épülésért. – Az úton járókért. – A mennyei harmatért.” Egy imádság[41] még feltűnik a 136. levélen kezdődő „A mi üdvözítő urunk Jézus Krisztusnak ünnepére való reggeli és délesti dicséretek” között.[42] Az utolsó három himnusz, ill. ének, amely a „Reggeli éneklések” függelékében áll, a Komjáti kiadás további lapjain elszórva található.[43] Ezek után a 12 Kálmáncsehi-féle zsoltártól eltekintve már csak öt szövegrész későbbi előfordulásának kimutatása maradt hátra. Ezek keresése más magyar, protestáns graduálban nem bizonyult eredménytelennek. Ezek legrégebbi csoportjába tartozik a Gyulafehérvárott őrzött Batthyány-kódex, amelynek szövege nyomtatásban is megjelent. Így könnyen megállapítható volt, hogy a még nem igazolt utóéletű pénteki himnusz és antifóna[44] szövege itt is megtalálható.[45] A keddi benedicamus[46] – bár kotta nélkül – fellelhető volt az 1636-ban készült és már említett Öreg graduálban.[47] Jogos-nak tűnik a feltételezés, hogy a még hátramaradt két imádság[48] valamelyik későbbi nyomtatványban vagy kéziratban egyszer majd ugyancsak megtalálható lesz. Visszatérve a „Reggeli éneklések” 12, a fentiek szerint kétségtelenül Kálmáncsehi Sánta Mártontól származó zsoltárfordítására, szükségesnek látszik ezek kezdeteit itt két sornyi szöveggel pontosabban is megadni, hiszen az ő irodalmi tevékenységéből eddig semmi sem volt ismeretes. [3.] Psalmus VI. Domine ne in furore tuo arguas me. Uram a te haragodban ne feddj meg engemet, és haragodnak nagyságában ne ostorozz engemet. [4.] Psalmus XII. (recte XIII:] Usquequo Domine oblivisceris mei in finem. Miglen felejtesz el engemet Uram vajon s mind éltigé, miglen fedezed el éntőlem a te orcádat. [12.] Psalmus XLIII. Állj bosszút érettem Uram és vedd fel ügyemet a hitetlenek ellene, a hamis és csalárd emberektől szabadíts meg engemet. [13.] Psalmus LV. [recte LIV.] Úristen, a te nevedért segíts meg engemet és a te igazságodért tégy ítéletet én érettem. [21.] Psalmus XLVII. [recte LXVII.] Deus misereatur nostri &c. Könyörüljön mirajtunk az Úristen és áldjon meg minket, világosítsa meg tekintetét mirajtunk és keserüljön minket. [22.] CIII. Psalmus. Benedic anima mea Dominum. Áldjad én lelkem az Úristent, és én szívemnek rejteki dicsérjék az ő szent nevét. [30.] Psalmus XCVI. Cantate Domino canticum novum &c. Énekeljetek az Úrnak új éneket, egész föld énekeljen mi Urunknak. [31.] Psalmus XCIII. Dicsérjétek Istennek szolgái uratokat, dicsérjétek az Úrnak nevét. [39.] Psalmus CXLVI. Lauda anima mea Dominum. Dicsérjed én lelkem az Úristent, dicsérem az Urat, amiglen leszek. [40.] Psalmus CXLVII. Laudate Dominum quoniam bonus &c. Dicsérjed az urat, mert őneki énekelnünk igen jó, az ő dicséreti igen szép és igen kedves. [46.] Psalmus XXXIII. Exultate justi in Domino &c. Örüljetek igazak az Úristenben, mert ékességtekre vagyon az ő dicséreti. [51.] Psalmus XXXIIII. Benedicam Dominum in omni tempore &c. Áldom az Úristent minden időben, az ő dicsérete soha ki nem szakad az én számból. Korai lenne azonban annak feltételezése, hogy most 12 eddig teljesen ismeretlen, viszonylag korai zsoltárfordítás került napfényre. Köztudott, hogy a XVI. századi magyar vallásos irodalom jelentős része névtelenül maradt fenn. Áll ez különösen a fordításokra, mint jelen esetben is. Ezért szükséges volt e zsoltárokat a fentiekben említett kéziratos graduálokban is visszakeresni. Elsőként két ilyennek az összevetésére került sor. Az egyik a már idézett és nyomtatásban is publikált Batthyány-kódex,[49] a másik az Országos Széchényi Könyvtárban örzött ún. Eperjesi Gradual.[50] Az eredmény az elsőben tíz, a másodikban négy Kálmáncsehi-féle zsoltárfordítást lehetett találni, természetesen minden esetben a fordító nevének feltüntetése nélkül. Ez egyben igazolta Czeglédy feltételezését, aki a graduálok hatalmas anonim szöveganyagában Kálmáncsehi fordításokat sejtett.[51] Az így azonosított zsoltárfordítások a „Reggeli éneklések”-ben elfoglalt sorrendjük szerint a Batthyány-kódexben, annak nyomtatott szövegkiadásában és az Eperjesi Graduál kéziratos lapszámozása szerint az alábbi helyen találhatók: Batthyány kódex Szövegkiadás Eperjesi Graduál [3.] 213–215. l. 226. l. 257–258. l [4.] 219–220. l. 229. l. [12.] 245–248. l. 238. l. 224. l. [13.] 259–260. l. 243–244. l. 243–244. l. [21.] 266–267. l. 246. l. [22.] 288–291. l. 254–256. l. [30.] 281–282. l. 251–252. l. [31.] 297–298. l. 258. l [46.] 236–239. l. 235–236. l. 514–516. l. [51.] 239–242. l. 236–237. l. Reálisnak tűnik a feltevés, hogy a még hiányzó két Kálmáncsehi-féle zsoltárfordítás[52] más forrásból, elsősorban kéziratos graduálból, majd kimutatható lesz. c7–c8b: Psalmus CXLVI. Lauda anima mea Dominum. Diczeried en lelköm az Vr Istent: diczérem az Vrat a miglen leszec. Ne akariatoc bizni az feiedelmekben: embereknec fiaiban kikben nincsen az iduösség. Ki mulic ez vilagbol es bé tér az földbe: azon napon el vesznec minden ö gondolati. Boldog a kinec ő segítsége Iacobnac Istene: remensége neki ö vraban Istenében. Ki teremté men(n)yet es ez földet: tengert es mind az benne valokat. Ki meg áll ö beszedeben mind öröcké: ki az nyomorusagual illetőket meg bosszullya, eledelt ád az ehezöknec. Az Vr meg szabadítya az foglyokat: Az Vr vilagoseitya meg az vakokat. Az Vr fel emeli az el esteket: az Vr szereti az igazakat. Az Vr meg örzi az iöueuényeket: az áruát es özugyet[!] hozzá fogadgya, es az bünösöknec vtait el veszti. Vralkodik ó Sion mind öröcké az te Vrad es Istened: mind nemzetségröl nemzetségre. Diczöseg &c. c8b–d1b:Psalmus CXLVII. Laudate Dominum quoniam bonus &c. Diczeriétec az Vrat mert öneki enekelnünc igen io: az ö diczéreti igen szép es kedves. Az Vr fel éppíti Ierusalemet: összue gyöyti Israelnec szellelbudosot fiait. Az meg sebhetöt sziuöket be kötözi. Ki meg szamlallya az czillagoknac sokaságát: es neueken elö hija öket. Nagy az mi Vrunc es igen nag(y) az ö hatalmassaga: bölczeségenec semmi szama nintsen. Az Vr hozzá fogadgya a szelideket: es földig el gyalazza az bünösöket. Valtozlag enekellyetec az Vrnac: diczeriétec ötet hegedöuel. A ki be fedezi fölyhöckel az egeket: es essöt keszit ez földnec. A ki szenát teremt az hegyekbe(n): es füuet embereknec szolgalattyara. A ki meg adgya barmoknac eledeleket: es holloknac fiainac kic ő hozzá kialtanac. A lonac ereiében semmi kedue nintsen: sem az louagnac öltözetiben kedueskedic. Io kedve az Vrnac ötet félőkön: es azokon kic remenlenec irgalmassagaban. Diczöség &c. Természetesen a szöveg kéziratos, későbbi másolatokban nem ritkán eltérést mutat a most előkerült, nyomtatott kiadványban találhatótól. Ez nem csak helyesírási különbséget, helyenként szócserét és némi szómódosítást jelent, mert akadnak lényegesebbek is. Ezek közül álljon itt néhány mutatóban: [3.] 7.szakasz 1. sora a Batthyány-kódexben: „Veszekedem fohászkodásaimban éjjel és nappal…” – Az „éjjel és nappal” szavak hiányoznak a nyomtatott kiadásban. [22.] 12. szakasz 1. sora a Batthyány-kódexben: „Mely igen eltávozott a naptámadat nap az enyészettől.” – Az 1561. évi kiadásban a sor végén „napesettől” áll. [30.] 1. szakasz 2. sora a Batthyány-kódexben „Mind az egész föld” szavakkal kezdődik, míg a nyomtatásban csak „Egész föld”-del. Ezzel szemben a 7. szakasz 2. sorának a kezdete az 1561. évi kiadásban bővebb: „Utat adjatok”, ezzel szemben a Batthyány-kódexben csak „Adjatok”. [31.] Ebben a zsoltárban tapasztalható a legjelentősebb eltérés a két szöveg között. A 3. szakasz teljes szövege hiányzik a „Reggeli éneklés”-ből: „Nap támadásától fogva napnyugtiglan dicséretes az ő neve.” Az utolsó, 9. szakasz szövege a Batthyány-kódexben: „Ki a magtalant teszi gyümölcsössé, és fiain örvendező anyává”. Ezzel szemben a nyomatásban a következő szöveg olvasható: „Ki házhoz szerzi a meddőt, fiain örvendezik anyja lévén.” [46.] A 19. szakasz 2. sorának kezdete a Batthyány-kódexben „És megszomorodott szíveket üdvözíti”, míg ugyanez nyomtatásban: „És az elnyavalyodott szívüeket üdvözíti.” A fentiekből kiviláglik, hogy Kálmáncsehi zsoltárfordításait viszonylag széles körben és sok-sok évtizeden át használták. A szövegben mutatkozó eltérések is arra utalnak, hogy több, nyilván kéziratos formában készült közvetítő-gyűjteményen át jutottak el ezek a most kimutatott másolatukig. Bár mind a két kéziratos graduál később íródott, mint a komjáti 1574. évi kiadás,[53] ezeket a Kálmáncsehi-féle szövegeket onnan nem meríthették, hiszen azokat Huszár tudatosan kihagyta. Elvben még szóba jöhetne a most ismertetett nyomtatott „Reggeli éneklések” is, bár ez közvetlen forrásként – éppen csak példálózva a felsorolt jelentős szövegeltérések miatt – aligha reális. Érdemes ennek kapcsán újra szemügyre venni, hogy vajon a Huszár által énekeskönyve függelékeként Debrecenben 1561-ben kinyomtatott „Reggeli éneklések” azonosak-e az Újfalvi által leírt Kálmáncsehi-féle kiadással? Újfalvi közlését időrendben adta. A Kálmáncsehi-féle kiadványról írt sorai az 1554-ben Kolozsvárott nyomatott Tinódi-féle „Cronica”[54] és az 1560-ban készült Huszár-féle énekeskönyv[55] leírása között foglal helyet.[56] Újfalvi pontos leírása kétségtelenné teszi, hogy a mű maga azonos a most előkerült szöveggel, az azonban már nem világos, hogy miért tette ezt az évszám közlése nélkül Huszár 1560. évi kiadása elé, amikor a „Reggeli éneklések” éppen annak függelékeként jelentek meg 1561. évszámú zárósorral. Magyarázatként elképzelhető hogy Újfalvi nem ismerte fel az 1560 elején megkezdett, de csak 1561-ben befejezett nyomtatvány két része közötti összefüggést, ezért mint két önálló kiadványt kezelte és ismertette. Ennek azonban bizonyos körülmények ellentmondani látszanak. Ha Újfalvi valóban ennek a Huszár-féle nyomtatványnak alapján írta le a „Reggeli éneklések”-et, úgy miért nem adta meg a kolofonban levő 1561. évszámot? Bibliográfiai gyakorlatára a tíz énekeskönyv leírása[57] sajnos nem nyújt biztonságos alapot, mégis bizonyos kővetkeztetések levonására azért lehetőséget ad. Így Gálszécsi 1536. évi krakkói kiadásánál a megjelenés helyét és évét csakis a ma már nem ismert kolofonból vehette, hiszen a fennmaradt címlapon ezek kőzöl az adatok közül egyik sem szerepel.[58] Ugyanígy az 1593. évi bártfai kiadás[59] évszáma, amiről Újfalvi ír, sem található a címlapon, annak a ma hiányzó kolofonban kellett lennie. Tehát Újfalvi, aki az ajánlások végén olvasható datálás helyét és idejét következetesen figyelmen kívül hagyta, amint ezt Botta István észrevette,[60] a hiányzó impresszumadatok kiegészítése végett ezzel szemben a kolofont úgy látszik számításba vette. Az eddigi összes szakíró arra a következtetésre jutott, hogy a Kálmáncsehi-féle mű még az ő életében látott napvilágot. Czeglédy Sándor – éppen Újfalvi időrendbeli közlése alapján – 1554 és Kálmáncsehinek 1557-ben bekövetkezett halála közé helyezte a nyomtatvány megjelenési idejét.[61] Varjas Béla 1550 körülire datálta,[62] míg Schulek Tibor még korábbra, 1542-1546 tájára helyezte.[63] Valamennyien Kálmáncsehi életrajzi adataiból indultak ki, hiszen Újfalvi leírása alapján joggal tartották őt az egész „Reggeli éneklések” fordítójának és összeállítójának. A most napvilágra került nyomtatvány címsorai, amint erről már a fentiekben szó esett, ez nem erősítették meg. Sőt szinte azt bizonyítják, hogy egyedül a zsoltárok fordítása származott Kálmáncsehitől, de a többi részé nem. Ez a körülmény azután lényegesen módosíthatja a korábbi feltételezéseket. Hiszen Schulek pl. éppen abból indult ki, hogy ennek a liturgikus összeállításnak Kálmáncsehi viszonylag korai korszakában kellett keletkeznie, amikor egyrészt a „Reggeli éneklések”-hez igénybe vehette a gyulafehérvári káptalani iskola diákjait, másrészt még nem jutott el ekkor későbbi életszakasza viszonylagosan liturgiaellenes álláspontjára. [64] Miután most már nem kell a „Reggeli éneklések” egészét Kálmáncsehi személyéhez és életútjához kapcsolni, a kis munka keletkezését más módon is magyarázni lehet. Czeglédy meggyőző fejtegetése alapján[65] elképzelhető, hogy az ötvenes évek végén Debrecenben reális igény állt fenn a magyar nyelvű szertartások írásba foglalására és nyomtatott formában történő közreadására. Ehhez felhasználhatták a „lelki éneklések” (himnuszok, antifónák, responsoriumok, versiculusok és benedicamusok) már korábban lefordított és használt szövegét. Gondolni lehet itt pl. Székely István himnuszaira,[66] amelyekre Klaniczay Tibor hívta fel a figyelmet,[67]vagy Szegedi Lajos antifónáira, amelyeket Czeglédy Sándor sejt a Spáczay-graduálban.[68] A zsoltárokat pedig a Debrecenben 1551–1554 között plébánosként, majd 1556 elejétől 1557 decemberében bekövetkezett haláláig püspökként tevékenykedett[69] Kálmáncsehi fordításában emelhették be ebbe az összeállításba. Ezeket ő akár élete utolsó éveiben is írhatta, hiszen ekkori liturgiaellenessége semmiféleképpen sem érinthette a zsoltárok megbecsülését és használatát. Bár nem kell, sőt nem is lehet feltételezni, hogy Újfalvi a többi, évszámmal ellátott kiadvány leírása közé a datálatlan „Reggeli éneklések”-et a mai igényességen alapuló pontossággal akarta vagy tudta volna elhelyezni, mégsem zárható ki, hogy e kiadvány valóban ekkortájt jelent meg nyomtatásban. Míg Schulek[70] és Varjas[71] a megjelentetés fentebb említett korai datálásának kényszere miatt természetesen csak Krakkóra gondolhattak a nyomtatás helyéül, későbbi keltezés esetén mód van arra, hogy ez nemcsak ez a külföldi város, hanem az erdélyi Kolozsvár is lehessen. Az ottani Hoffgreff-féle nyomda 1554 után és 1560 előtt rendelkezett öntött kottafejekkel, amelyekkel a nevezetes Hoffgreff-énekeskönyvet is előállították.[72] Így nem zárható ki, hogy a „Reggeli éneklések” első kiadásának megjelentetésére a 16. század ötvenes éveinek második felében sor került, és a nyomtatás esetleg a kolozsvári Hoffgreff-féle műhelyben történt. A kolozsvári megjelentetés lehetőségét csökkenti, ill. annak időhatárait esetleg szűkíti az a körülmény, hogy 1556 tavaszától Kálmáncsehi heves vitában állott az akkor Kolozsvárott még evangélikus álláspontot képviselő Heltai Gáspárral és Dávid Ferenccel. [73] Mikor Huszár Gál az 1560 március elején Óvárott megkezdett énekeskönyvét kassai megpróbáltatásai után 1561-ben Debrecenben befejezni akarta, nyilván találkozott ott a fentiekben körvonalazott helyi igényekkel, sőt magával az összeállított „Reggeli éneklések”-kel is. Mint frissen érkezett „száműzött”[74] nyilván igyekezett befogadóinak kedvében járni, ill. a helyi igényt e liturgikus könyvecske kinyomtatásával kielégíteni. Ezért készíthette el azt első énekeskönyvéhez függelékként. Az akárcsak néhány évvel korábbi nyomtatott megjelentetés még önmagában nem teszi lehetetlenné, ill. értelmetlenné az újabb kiadást. Az akkori átlagos példányszám nemigen haladta meg az egy-kétszázat, így utánnyomásukra hamarosan szükség lehetett. Nem kell messze menni, hogy ehhez példát lehessen találni. A most előkerült Huszár-féle énekeskönyv bizonyosan Debrecenben készült el 1561 első felében. Ennek ellenére 1563-ban ugyanebben a városban újra kinyomtatták az előkerült töredékek alapján teljesen, de nagy valószínűség szerint zömmel azonos szövegű énekeskönyvet.[75] Hogy Huszár 1561-ben Debrecenben a „Reggeli éneklések” kinyomtatásához vajon kézírásos gyűjteményt, vagy esetleg egy már korábban megjelent, de időközben már elfogyott nyomtatott kiadás egy példányát használta, az a mai ismeretek mellett biztonságosan és egyértelműen nem dönthető el. Mindkettőre van lehetőség, de egyikre sincs döntő bizonyíték. [1] RMK I. 402. sz. előszó. – Szövegkiadás: Irodalomtörténeti Közlemények 1957. 374. [2] A magyar irodalom története 1600-ig. Budapest (1964). 315. [3] RMK I. 364. sz. [4] Magyar Könyvszemle 1879. 89–91. [5] Papp Gusztáv: Kálmáncsehi Sánta Márton. Budapest 1935. 5–6, 19–20. [6] RMNy 70. sz. [7] RMNy 160. sz. [8] A nyomtatvány bibliográfiai és nyomdatörténeti, ill. a dallamok zenetörténeti ismertetése külön került publikálásra. Magyar Könyvszemle 1976. 42–60, ill. Magyar Zene 1976. 119–133. [9] A további könnyebb hivatkozás végett az egyes részek a köteten belül elfoglalt helyüknek megfelelő sorszámozást kaptak. [10] Egy himnusz, egy antifóna, két zsoltár, egy responsorium, egy versiculus, két imádság és egy benedicamus. [11] Irodalomtörténeti Közlemények 1970. 346–352. [12] RMNy 353. sz. [13] RMK I. 658. sz. [14] Régi Magyar Költők Tára XVI. 8. Budapest 1930. 436–437. [15] Református Egyház 1955. 342. [16] A magyar irodalom története 1600-ig. Budapest (1964). 340. [17] Studia et Acta Ecclesiastica II. Budapest 1967. 373. [18] Irodalomtörténeti Közlemények 1970. 346–352. [19] Irodalomtörténeti Közlemények 1970. 348. [20] RMK I. 353. sz. 1a. [21] Régi Magyar Költők Tára XVI. 8. Budapest 1930. 436–437. [22] Horváth János: A reformáció jegyében. 2. kiad. Budapest 1957. 263. [23] Csomasz Tóth Kálmán: A XVI. század magyar dallamai. Budapest 1958. 74. [24] Studia et Acta Ecclesiastica II. Budapest 1967. 372. [25] Studia et Acta Ecclesiastica II. Budapest 1967. 361–362. [26] 4b–5a lapokon. [27] 5a lapon. [28] 1, 2, 5, 6, 9. rész. [29] 35. rész. [30] 10,11,14,15. rész. [31] 41, 43. rész. [32] 19, 20, 23, 24. rész. [33] 42. rész. [34] 18. rész. [35] 28, 29, 32, 33, 34, 36. rész. [36] 37, 38. rész. [37] 48. rész. [38] 49, 50. rész. [39] 17. rész. [40] 53. [41] 7. rész. [42] 141a lapon. [43] 54. – 147b, 55. – 287b, 56. rész. II. 3b. [44] 44, 45. rész. [45] Nyelvemléktár XIV. Budapest 1890. 187–188. 222. [46] 27. rész. [47] RMK I. 236. [recte 226.] sz. [48] 26, 52. rész. [49] Nyelvemléktár XIV. Budapest 1890. 187–188. 222. [50] Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár: Fol. Hung. 2153. [51] Studia et Acta Ecclesiastica II. Budapest 1967. 362. [52] 39, 40. rész. [53] Magyar Könyvszemle 1961. 261. [54] RMNy 109. sz. [55] RMNy 160. sz. [56] RMK I. 402. sz. előszó. – Szövegkiadás: Irodalomtörténeti Közlemények 1957. 374. [57] RMK I. 402. sz. előszó. – Szövegkiadás: Irodalomtörténeti Közlemények 1957. 374. [58] RMNy 18. sz. [59] RMNy 713. sz. [60] Szíves személyes közlése. [61] Studia et Acta Ecclesiastica II. Budapest 1967. 362. [62] A magyar irodalom története 1600-ig. Budapest (1964). 315, 340. [63] Irodalomtörténeti Közlemények 1957. 373–374, 1970. 346–352. [64] Irodalomtörténeti Közlemények 1970. 351. [65] Studia et Acta Ecclesiastica II. Budapest 1967. 360–367. [66] RMNy 26. sz. [67] Irodalomtörténeti Közlemények 1958. 166. [68] Studia et Acta Ecclesiastica II. Budapest 1967. 361–362. [69] Révész Imre: Magyar református egyháztörténet. I. Debrecen 1938. 105. [70] Irodalomtörténeti Közlemények 1957. 373–374, 1970. 346–352. [71] A magyar irodalom története 1600-ig. Budapest (1964). 340. [72] Heltai Gáspár „Cancionale”-jának hasonmás kiadásához Varjas Béla kísérő tanulmánya. Budapest 1962. 19. [73] Révész Imre: Magyar református egyháztörténet. I. Debrecen 1938. 105. [74] RMNy 181. sz. [75] RMNy 178. sz.