DR TÓTH ENDRE A belsősomogyi református egyházmegye Mária Terézia korában 1940  -  119. oldal

Kálmáncsa.

 

Már 1193-ban mint kir. birtok szerepel az okmányokban, 1395-ben városi kiváltságokat élvezett. A XV. század végén 2 temploma is volt. Reformációja korán bekövetkezett és azon a réven, hogy Szegedi Kiss István reformátor itt működött, mint lelkész, az egész vidék reformálásában nagy szerepet játszott. Ebben az időben főiskolája is volt. 1742-ben Kecskeméti Mihály prédikátor idejében az akkori földesúr, gróf Széchenyi László a faluba jővén, kívánta, hogy „köszöntésére” menjen, mivel pedig a prédikátor nem ismerte, hogy melyik a gróf, helyette egyik tisztjét köszöntötte, emiatt aztán a gróf megharagudott és az öreg prédikátor halála után nem engedett új prédikátort tartani, hanem csak mestert.

Az 1744. vizsgálat szerint aztán már csak mester van itt. E vizsgálat alkalmával a vármegye el akarta venni templomukat, azzal az indokolással, hogy az a pesti commissió után épült. így tehát vallásgyakorlatuk törvénytelen. A vármegye háborgatása miatt a helytartótanácshoz folyamodtak, aminek eredményeként templomuk birtokában megmaradtak. De prédikátorukat ezután sem nyerhették vissza.

Iskolamesterük díjlevele 1750-ből ismeretes, eszerint fizetése 10 forint készpénz és 15 kis-köböl búza volt. 1774-ben is levitája volt, aki heti könyörgéseket végzett, Bibliát olvasott és temetett is, de nem prédikálhatott. Temploma ekkor már »szoros és kicsi volt » a népnek számához képest. Volt pedig ekkor itt 397 református, katolikusok is voltak 25-en, szolgákon kívül.   Istentiszteletre és úrvacsorára Dobszára jártak, amely tőlük 5 fertály óra járóföld A gyermekeket a lévita tanította, aki a temetéseket is »maguk módja szerint” végezte. A keresztelést és az esketést a szuloki plébános végezte. Stólát fizettek a plébánosnak: kereszteléséri 20 krajcárt, esketésért helybelitől 1 forintot, s a katolikus mesternek 7 krajcárt. Ha a leányt elvitték a faluból, akkor 2 forintot és 2 pozsonyi mérő zabot vett a plébános, némelyéktől pedig többet is húz. Ha pedig a legény más helységből házasodott, a bizonyítványért 1 forintot, a hirdető céduláért 7 krajcárt kellett fizetni. A prédikátor régi földjeit nagy részben elvette az uraság, s csak egy részét hagyta meg a mester használatában, de abból is dézsmát szedett. Ami rét volt, azt mind elvette a földesúr.

 

 

Az 1774-i vármegyei vizsgálat alkalmával elpanaszolták a hívek, hogy a „kuruc futáskor” egy kisgyermeket találtak a faluban, akit Izsák Péter református ember magához fogadott, felnevelt, majd a leányát is hozzá adta feleségül. Ebből a házasságból két fiú lett, akik természetesen reformátusok voltak, s akiket később már mint feleséges embereket »a tömlöcben sanyargattak azért, hogy talán a talált kis gyermek atyja katolikus lett volna, holott senki sem ismerte őket... A vizsgálat idején már e két gazdának a gyermekei is felnőttek voltak, s »fiaikat házasodni, leányaikat férjhezmenni nem engedik, tömlöcözni akarják, mint atyjokat. a fiúk pedig azt mondják, hogy inkább Tiszán, Dunán átal mennek, hogysem pápistává legyenek.

 

 

1778-ban Bajzáth József veszprémi püspök panaszt tett a helytartótanácsnál és több iskolamestert feljelentett: »Ami az oskolamestereket illeti — mondja e panaszában — ezek a gyermekek tanítása mellett papi szolgálatba is avatkoznak, ugyanis Viszlón, Homokszentgyörgyön, Kálmáncsán, Kastélyosdombón, Újnépen, Alsókon és Rinyaszentkirályon nincsenek lelkészek, de vannak oratóriumok, melyekben a mesterek nyilvánosan postillákat olvasnak és a halottakat stóla fizetése nélkül a parókus tudtán kívül eltemetik«. A feljelentés alapján a helytartótanács vizsgálatot rendelt el és 4 szolgabíró és 3 katolikus esperes az egyes helyeken meg is jelent s a vizsgálat eredményéről 1779 január 25-én jelentést is tett. A jelentés szerint az iskolamesterek többnyire beismerik bűnösségüket, de ígérik, hogy ezentúl majd a kir. rendeletekhez alkalmazkodnak. A jelentés következtében a helytartótanács 1779 július 3-án Kálmáncsára nézve elrendelte, hogy »mivel azon fa oratórium folytonos kihágásokra ad alkalmat és nevezett község lakosai szabad vallásgyakorlatot törvényes jogon nem bírnak, s ilyet nem is követelhetnek, mégis a kegyelmes királyi rendeletek ellenére, bár ott tényleg lelkész nincs, a mester által minden lelkészi teendők végeztetnek;.

Ezért a királynő elrendeli és parancsolja, hogy az oratórium, vagy világi célra fordítandó, a szószék, padok és egyéb felszerelések megsemmisítésével, vagy az egész épület lerontatván, az anyagok eladandók. A bejött pénznek a nevezett község részére való utalványozásával. A mester a multakért szigorúan megfeddessék, jövőre pedig hivatalból elmozdítás terhe alatt mindennemű lelkészi teendőktől eltiltassék. A rendelet következtében az oratóriumból a szószéket, padokat és egyéb felszereléseket kihordták, s az oratóriumot a vármegye tisztje lepecsételte. A lévita azonban továbbra is ott maradt és tanított sőt továbbra is olvasta — magánházaknál a postillákat.