A keresztény

filozófia

újjászületése!

RENCSÉNYI DÁVID | 2008. július 27.

Az út a természetes teológiához vezet

http://kontext.hu

A Christianity Today egyik legutóbbi számában William Lane Craig, amerikai filozófus az angolszász keresztény filozófia reneszánszáról közölt terjedelmes tanulmányt.

Bizonyára sokan érzik úgy a közelmúltban megjelent ateista sikerkönyvek miatt, hogy a gondolkodó, művelt ember számára az istenhit jó esetben kínossá kezd válni. A mai legismertebb új ateista szerzők - Richard Dawkins, Sam Harris, vagy Christopher Hitchens - azonban mintha nem akarnának tudomást venni a modern filozófiában végbement forradalmi változásokról. Továbbra is olyan filozófiai nézeteket képviselnek, amelyeket még az előző nemzedékek ateista filozófusai hirdettek meg.

A múlt század 40-es, 50-es éveitől kezdve az ateista filozófia egyik melegágyának tekintett logikai pozitivizmus (amelynek képviselői azt állították, hogy az Istenről szóló vita értelmetlen, mert létezése nem igazolható) gyakorlatilag összeomlott, mert a gondolkodók ráébredtek, hogy maga az igazolhatósági elmélet sem igazolható. A filozófia fokozatosan kezdett visszatérni azokhoz a kérdésekhez és módszerekhez, amelyeket a logikai pozitivizmus háttérbe szorított. Ennek a fordulópontnak lett az eredménye a keresztény filozófia reneszánsza.

A fordulópontot 1967-re tehetjük, mikor Alvin Plantinga kiadta „God and Other Minds: A Study of the Rational Justification of Belief in God” (Isten és más elmék: Tanulmány az Istenbe vetett hit racionális igazolásáról) című értekezését. A következő évtizedekben Plantingát egy sereg keresztény filozófus követte, akik új dinamizmust leheltek az angolszász filozófiába. Az ateizmusnak, bár még mindig domináns nézet az egyetemeken, szembe kell néznie a keresztények által megfogalmazott új elméletekkel.

 A keresztény filozófia újjáéledésének hatására megnőtt az érdeklődés a természetes teológia iránt, amely nem a kinyilatkoztatásból kiindulva kívánja Isten létét bizonyítani, hanem a racionális gondolkodásra támaszkodik. Képviselői szerint Isten léte a természetes ész fényénél belátható és bizonyítható.A mai természetes teológiában a kozmológiai érv, a kalám típusú kozmológiai érv, a teleológiai érv, a moralitásból vett érv és az ontológiai érv számítanak legfontosabbnak.

 Kozmológiai érv

A kozmológiai istenérv védelmezői szerint az univerzum túl van tér és idő határain, így létének oka is túl kell legyen ezeken a korlátokon, azaz nem lehet materiális. Az érv, melynek legismertebb védelmezői Alexander Pruss, Timothy O’Connor, Stephen Davis, Robert Koons, és Richard Swinburne így hangzik:

1. Minden, ami létezik, rendelkezik valamilyen magyarázattal, vagy okkal a létezésére vonatkozóan, ez lehet külső és belső ok egyaránt.

2. Ha az univerzum létére van egy ilyen magyarázat, akkor az Isten kell legyen.

3. Tudjuk, hogy az univerzum létezik.

4. Konklúzió: Az univerzum létére a magyarázat Isten.

Az érv arra támaszkodik az első premisszában, hogy mindennek van oka. Ez vagy végtelen regresszushoz vezet, amit a filozófia igyekszik elkerülni, vagy pedig valamiféle Első Okhoz, ahogy Szent Tamás nevezte Istent.

A második premisszával adódhatnak gondok, ugyanis könnyen ráhúzható, hogy egyszerűen önkényes kijelentés. De ha jobban megvizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy mégsem cáfolható könnyen. Az univerzum túl van tér és idő határain, emiatt magyarázata is túl kell legyen ezeken a határokon, vagyis nem lehet materiális. Az anyagi létezőkön túli létezők például a számok, vagy a halmazok, de lehet akár egy értelmes elme is. Mivel az absztrakt objektumok nem szerepelhetnek semminek az okaként, ezért az univerzum oka egy természetfeletti elme kell legyen, melyet Istennek nevezünk.

 A kalám típusú kozmológiai érv

Gyökerei a 9. századi iszlám filozófiai, teológiai gondolkodásba nyúlnak vissza, megfordítja a hagyományos kozmológiai érv bizonyítási sorrendjét. Ismertebb mai védelmezői: Stuart Hackett, David Oderberg, Mark Nowacki és William Lane Craig. A tétel így szól:

1. Mindennek ami létezik, oka van.

2. Az univerzum létezik.

3. Ezért az univerzumnak is kell legyen oka.

Az első premissza értelmét már megvizsgáltuk a kozmológiai érvnél, ezt senki nem vonja késégbe. A második premisszát azonban az ateisták elutasítják, azt állítva, hogy a világegyetem öröktől fogva létezik.

Csakhogy nyomós filozófiai és tudományos érvek szólnak amellett, hogy a világegyetem nem lehet örök. Filozófiailag nézve a végtelen múlt tétele abszurd. Ha a világegyetem időben örökkévaló, akkor az elmúlt idő végtelen mennyiségű. Ez súlyos filozófiai problémákat vet fel: ha a mögöttünk levő idő végtelen, akkor hogyan érkezhetett el a jelen pillanata? Hisz ha végtelen mennyiségű esemény előzi meg a jelen időpillanatot, akkor végtelen időnek kellene elmúlnia ahhoz, hogy elérkezzünk a jelenbe. A végtelen idő sohasem vezethet el a jelen pillanatához.

 A kalám érvbe az elmúlt évszázadban új életet lehelt a rohamosan fejlődő asztronómia és asztrofizika. Meggyőző bizonyítékok szólnak amellett, hogy az univerzum időben nem végtelen, pontosan meghatározható a kezdete, mely 13,7 milliárd évvel ezelőtt történt és Nagy Bumm néven ismerjük (az apró pontba sűrűsödött világegyetem hatalmas robbanás következtében a másodperc tört része alatt kitágult).

A Nagy Bumm elmélet azért érdekes, mert tulajdonképpen a semmiből eredezteti az univerzumot. Az összes anyag, energia, az idő, de még az űr, vagyis a semmi is a Nagy Bummal vette kezdetét. 2003-ban olyan kozmológusok, mint Arvind Borde, Alan Guth, és Alexander Vilenkin bebizonyították, hogy az olyan univerzum, mely folyamatosan tágul, mindenképp kell rendelkezzen egy kezdeti ponttal. Ahogy Vilkien mondta: „A kozmológusok többé nem bújhatnak a végten idejű univerzum lehetősége mögé. Nincs menekvés, szembe kell nézzenek a kozmikus kezdet lehetőségével.”

 Teleológiai érv

Jóllehet a teleológiai, vagy tervezési érv, az egyik legrégebbi és legvitatottabb istenérv, ma is sokan elfogadhatónak tartják. Legismertebb mai védelmezői: Robin Collins, John Leslie, Paul Davies, William Dembski, Michael Denton.

Az intelligens tervezés képviselői manapság azokra az újonnan felfedezett mozzanatokra fókuszálnak, amelyek az univerzum finomra hangoltságát mutatják. Ha csak egy kicsit is eltérnének az adott matematikai állandók, a fizikai törvények, melyek univerzumunkat alkotják, akkor az életet biztosító egyensúly nem létezne, és a világegyetemben nem jöhetett volna létre semmilyen élő szervezet.Ezeket szem előtt tartva így érvelhetünk:

1. Az univerzum finomra hangoltsága vagy fizikai szükségszerűség, vagy véletlen, vagy tervezés miatt van.

2. A fimomra hangoltság nem lehetséges sem fizikai szükségszerűség, sem véletlen miatt.

3. Ezért az univerzumot valaki tervezte.

A 2. premissza magyarázatra szorul. A véletlent a mai filozófia eleve kizárja, valószínűsége ugyanis annyira alacsony, hogy védelmezői kénytelenek elfogadni a végtelen számú, rendszer nélkül elosztott és hangolt univerzum (multiverzum) hipotézisét.

Nyilvánvaló, mutatnak rá az ateista filozófusok, hogy az univerzumok végtelen sorozatában csak abban az egyben figyelhetjük meg a finomra hangoltságot, amelyben ez lehetővé tette az élet kialakulását. És mivel csak ezt az egy univerzumot figyelhetjük meg, úgy tűnik számunkra, mintha az egyensúly értelmes tervezés eredménye lenne.

Erről folynak ma a leghevesebb viták a teleológiai érvvel kapcsolatban. A keresztény filozófusok kizárják a multiverzum elméletet.

A moralitásból vett érv

Az érv védelmezői: Robert Adams, William Alston, Mark Linville, Paul Copan, John Hare és Stephen Evans megvédte az erkölcs létéből vett érvet Isten mellett.

1. Ha Isten nem létezik, akkor nem létezhetnek objektív morális értékek sem.

2. Objektív morális érték létezik.

3. Isten tehát létezik.

Az érv arra támaszkodik, hogy mivel az ember képes megkülönböztetni a jót és a rosszat, kell létezzen egy felső hatalom, amely létrehozta ezeket az értékeket, mert ha nem létezne, akkor az ember az állathoz hasonlóan nem tudna különbséget tenni erkölcsi dolgokban.

Ontológiai érv

 Szent Anzelm híres istenérvét sokan védelmezték és újrafogalmazták már: Alvin Plantinga, Robert Maydole, Brian Leftow és mások. Anzelm szerint Isten a leghatalmasabb elképzelhető valami. Ha el tudnánk valamit képzelni, mely nagyobb, mint Isten, akkor az lenne Isten. Ezért Isten a legnagyobb, mindentudó, mindenható, tökéletesen jó és létezik minden logikailag lehetséges világban.

1. Lehetséges, hogy létezik egy maximáisan hatalmas lény (Isten).

2. Ha ez lehetséges, akkor az is lehet, hogy ez a lény létezik néhány lehetséges világban.

3. Ha létezik néhányban, akkor léteznie kell mindben.

4. Ha egy ilyen lény minden világban létezik, akkor a miénkben is kell létezzen.

5. Isten tehát, a maximálisan hatalmas lény létezik a világunkban.

A második premissza után az érvelés kétségbevonhatatlan. A filozófusok megegyeznek abban, hogy ha Isten léte lehetséges, akkor Istennek léteznie is kell. A kérdést tehát így kellene feltenni: Lehetséges Isten létezése?

Ezek után az ateistának fenn kell tartania az álláspontot, hogy Isten létezése nem lehetséges. Bizonyítania kell, hogy Isten léte inkoherens, mint pl. a házas agglegény, kerek kocka, stb. Isten létezésének hipotézise azonban nem tűnik inkoherensnek. És ha Isten léte lehetséges, akkor léteznie kell.